Többször beszélgettem már barátokkal, segítő foglalkozású és pszichológus kollégákkal arról, hogyan ragadható meg leginkább, ami a tanácsadásban / terápiában történik. Ilyenkor gyakran bajban vagyok a válasszal, mert az élmény szerintem szavakkal a legjobb esetben is csak úgy-ahogy körülírható, miközben mintha pont a lényeg maradna láthatatlan. Sokkal kifejezőbbnek érzem, ha a segítő kapcsolatot alkotási folyamatként, például egy festményen való közös munkaként képzeljük el.

A kép főcíme a legtöbb esetben a „Változás” vagy a „Változásra való igény” szavakkal ragadható meg talán a legjobban, miközben alcíme a közösen kitűzött céltól függően mindig más és más. A kliensről szól, neki készül, és éppen ezért jellemzően ő is az aktívabb az alkotás során, mégis a segítőjével közösen festik, megállapodásuktól függően előre meghatározott vagy meghatározatlan ideig. A festés aktusa nem csupán szavakkal történik, hanem mindkettőjük teljes jelenlétével, tudatos és nem tudatos szinten egyaránt. A vászon maga a kapcsolat, amit az együtt töltött idő és a helyszín, vagyis a találkozások hossza és tere keretez, szó szerint és átvitt értelemben is.

Az ülések során a kliens saját belső világát viszi fel erre a vászonra, amiben teljes szabadságot élvez: bármilyen ecsetet, festéket és színt használhat, a saját mozdulataival, a neki megfelelő tempóban dolgozhat, egészen addig, amíg a képkereten belül marad. Ez a vászon ugyanis már akkor stabil kereteket kap, amikor még tiszta és üres, mivel ezek alapozzák meg az alkotás érzékeny folyamatának biztonságát. A pszichológus / segítő feladata, hogy saját ecsetvonásaival támogassa a kliens belső világnak kifejezését és kiteljesedését, miközben a közös a festés folyamatára is reflektál – ami aztán ugyancsak a kép részévé válik.

A tanácsadók és terapeuták, akárcsak a kliensek, nagyon sokfélék: eltérő háttérrel, gyakorlattal rendelkeznek, más-más ecset- és színkészlettel dolgoznak. Részben ebből adódóan azok az alkotási folyamatok is különbözőek, amikben jártasak, komfortosak, és amiket elbírnak. Előfordulhat például, hogy a sötétebb tónusok a segítőben bizonytalanságot ébresztenek, vagy éppen az absztrakt mintázatokkal találja nehezen a kapcsolódást, esetleg a markáns, erőteljes ecsetvonások hatnak számára idegennek. Bár kezdetben soha nem látható, mi kerül majd a vászonra a folyamat során, a segítő felelőssége, hogy időben felismerje és jelezze, ha valamiért nem tudja vállalni a közös munkát. Ennek több oka is lehet: tapasztalatának, teherbírásának korlátai, vagy egyszerűen csak az, ha valamiért nem tud létrejönni kliense és közte az a bizalmon alapuló, kreatív kémia, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy eredményesen dolgozzanak együtt.Mindig előny, ha egy segítő technikailag magasan képzett, gazdag színpalettával rendelkezik, és számos különböző ecset van a birtokában, hiszen ez több alternatívát kínál számára a közös alkotás során. Sőt, amellett is fontos érvek szólnak, hogy bizonyos problémák adott tapasztalati szintet, vagy akár ecset- és színkészletet igényelnek. Önmagában mindez azonban még semmit nem árul el arról, tud-e úgy kapcsolódni a segítő a hozzá forduló másik emberhez, az ő személyes kifejezésmódjához, hogy abból megszülethessen a “Változás” című kép. A festmény, amelyben a kliens megtalálja, amit keresett, vagy ha éppen nem azt, akkor valami más, számára fontos dolgot: egy felismerést, egy elfeledett emléket, egy új megküzdési módot vagy egy eddig nem tapasztalt, mély kapcsolódás élményét. Jóllehet, sokszor nem is az elkészült kép, hanem a közös alkotás élménye az, ami hozzásegíti őt a változáshoz – miközben, mivel maga a kapcsolat a vászon, a kettő valójában elválaszthatatlan egymástól. És bár a gazdag eszköztár előny, a segítő számára mindehhez akár egyetlen ecset és egyetlen szín is elég lehet, hiszen már önmagában ez a folyamat támogatásának végtelen lehetőségét nyújtja. Talán mindössze annyit kell tennie, hogy ecsetvonásaival megerősíti a kliens motívumait. De elképzelhető, hogy azzal segít, ha képes bátran és kitartóan megajánlani a kapcsolódás új formáit és mintáit. Csupán annyi biztos, hogy minden folyamat, miként a résztvevői is, egészen egyedi és megismételhetetlen.