Kacskaringós úton váltam pszichológussá. Bár a középiskola után egyből elkezdtem az egyetemet, egy hónap múlva olyan családi veszteség ért, ami mindent összezavart bennem, és több évig kerestem, mi a dolgom a világban. Húszas éveimben bejártam Londonban egy klasszikus „bevándorló karriert” (hostess, pincérnő, pultos, bármenedzseren és végül irodai adminisztrátor is voltam), majd hazatérve az esélyegyenlőség iránti elkötelezettség a szociálpolitikusi képzés irányába indított el.
Diplomaszerzés után viszont a hazai szociális szférában végül nem volt erőm elhelyezkedni – helyette voltam kutató szociális projektben és magyar kisvállalkozásban, egyéni vállalkozóként statisztikai konzulens, nemzetközi kutatócsoportban statisztikus, legutóbb pedig egy multinacionális bank HR területén a munkatársi dialógus szakértője. Egyéni tanácsadással 2021 óta foglalkozom, 2024-től teljes állásban.

Sokféle munkahelyi közegről, emberi motivációról, kihívásról szereztem saját élményt. Magam is több mint 5 évig jártam egyéni pszichoterápiába (és valószínűleg még fogok is), önismereti csoportokban pedig kamaszkorom óta veszek részt – utóbbinak köszönhetem például azt is, hogy végül visszataláltam a pszichológusi hivatáshoz. Életemben időnként fontos szerepet kaptak a módosult tudatállapotokban önismereti céllal szerzett tapasztalatok is.

A hozzám fordulókat személyközpontú szemléletben kísérem az önfeltárás útján. Ez a megközelítés az egyént tekinti saját élete szakértőjének, ahelyett, hogy a segítőt nevezné ki szaktekintélynek. Így az én célom sem az, hogy „megszakértsem” a hozzám fordulót, épp ellenkezőleg: abban támogatom őt, hogy saját maga találja meg a számára mélyen belül leginkább igaz, önazonos válaszokat a kérdéseire.